„Jó szóval oktasd, s játszani is engedd szép, komoly fiadat!” József Attila
Rainbow curriculum Nyelvtanfolyamainkat részletesen szerkesztett tanmenet alapján szervezzük. Hiszünk abban, hogy az oktatás sikere a tanárok személyes varázsa, szaktudása és gyakorlata mellett a jó arányokkal és kellő tempóban adagolt tananyag összeállításán múlik. Tanmeneteinkben, előzetes kurzusprogramtervünkben biztosítjuk, hogy az egyes készségek fejlesztése kellő gyakorisággal jelenjék meg az órákon.
Előzetesen megtervezzük tehát, hogy a nyelvkurzus adott napjainak adott óráiban mely részkészségeket kell fejleszteni az adott tankönyv alapján, és szükség esetén kiegészítő anyagok alkalmazásával. Ezáltal a tervben a négy részkészség (beszéd-, íráskészség, hallott-, írott szövegértés), valamint a nyelvtan, a tematikus szókincsbővítés és a szituációs gyakorlatok úgy jelennek meg, mintha a nyelvi kurzus során hét különböző tantárgyat tanítanánk.
Azt szeretnénk ezzel a tervvel biztosítani, hogy az adott részterületek a nyelvi megmérettetések követelményeinek megfelelő hangsúlyt kapjanak az órákon, és amellett, hogy elsősorban beszédközpontú oktatást nyújtunk, semelyik részkészség ne szorulhasson háttérbe. Szükség esetén az esetlegesen problémás területek (pl. hallott szövegértés) gyakrabban szerepelnek a programban.
Hallgatóink a kurzus elején egy programtervet kapnak, amelyben láthatják, hogy a kurzus óráira mely tananyagrészeket és milyen készségfejlesztést tűztünk célul. A programtervben, akárcsak egy órarendben, látják tehát, hogy egy bizonyos napon milyen területeket fejlesztünk (pl. beszédkészség, hallott szövegértés, és íráskészség lesz). Ezek a tantárgyak színkóddal lesznek megjelölve, és remélhetőleg, akárcsak a szivárvány színei, egy komplex egységet alkotnak.
Hogy a hét „tantárgy” a hallgatók számára is könnyebben elkülönüljön, továbbá, hogy a nyelvtanulók minél több tanári stílust élvezhessenek a tanfolyam során, egy adott csoportot több „szakos” tanár tanít. Ekképpen tanfolyamaink színesebbé válnak, és e hét tantárgy összessége egy teljes nyelvi egységet nyújthat hallgatóink számára.